Európai mozgalom a nemzeti régiók védelmében
citizens initiative for national regions
EU jogszabályt a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért!
A polgári kezdeményezés sikeres.
Az ellenőrzés lezárult.

Izsák Balázs válasza Victor Pontának

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Folyó év április 14-én kéréssel fordultam Önhöz, amelyben a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezés képviselőjeként kértem Románia beavatkozási kérelmének visszavonását az Európai Unió Bírósága előtti T-529/13 számú ügyben. Az Önök 2014. augusztus 1-én kelt levelükkel a kérésünket elutasították, azt állítva, hogy a beavatkozás célja „megelőzni az EU hatáskörének bírósági úton történő kibővítését, olyan területekre, amelyek a tagállamok szuverenitása alá tartoznak, mint például a nemzeti kisebbségek jogainak védelme.”

Ezzel kapcsolatban leszögezzük:

  1. Az említett kezdeményezés az Unió kohéziós politikájára vonatkozik, és nem a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogaira. Ebből a szempontból Románia beavatkozása az említett kezdeményezés hibás értelmezéséből indul ki, következésképp a beavatkozási kérelem indoklása irreleváns.
  2. Lehetetlen az EU „hatáskörének bírósági úton történő kibővítése.” Az EU hatáskörének bővítése csakis az Európai Unióról szóló szerződések módosításával történhet, amely meghaladja egy polgári kezdeményezés, de egy bírósági eljárás kereteit is, mivel az Európai Unió Bírósága nem módosíthatja az Európai Unióról szóló szerződéseket. Következésképp Románia beavatkozási kérelme fölösleges.
  3. Áprilisi levelünkben rámutattunk arra, hogy a kezdeményezés célja az Unió kohéziós politikájának és működésének javítása, jótékony kihatással van Európa kulturális sokszínűségének megőrzésére. A szóban forgó polgári kezdeményezés sikere minden tagállam, tehát Románia érdeke is. Ebből a szempontból ésszerű és hasznos lett volna, ha a román állam nem az alperes Bizottság, hanem a felperesek mellett avatkozik be. Az ezzel ellentétes megközelítés olyan rejtett szándékként értelmezhető, amely a romániai magyar közösség, de elsősorban Székelyföld többségi székely lakosságának az erőszakos asszimilációját célozza.
  4. Annak érdekében, hogy az RMDSZ-t a kormányon belül megtartsa, Ön Miniszterelnök úr nemrégiben tett egy ígéretet arra vonatkozólag, hogy Románia nem tesz le indoklást egy másik ügyben, amelynek tárgya szintén egy polgári kezdeményezés, amely viszont valóban a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozik. Ezt a lépést viszont a mi ügyünkben megtették már. Egy ilyen fokú következetlenség az Európai Bíróság előtt megkérdőjelezi a beavatkozó szavahihetőségét.

Tisztelettel:
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely 2014.08.14.

• nationalregions.eu • nemzetiregiok.eu • regiuninationale.ro • nationaleregionen.eu • regionsnacionals.eu • regionesnacionales.eu • regionynarodowe.eu • regionsnationales.eu • aberrieskualdea.eu • nationaleregios.eu •
• European Citizens' Initiative • Europako Hiritarren Ekimena • Европейска гражданска инициатива • Evropská občanská iniciativa • De europæiske borgerinitiativ • Euroopa kodanikualgatus • Eurooppalainen kansalaisaloite • L'initiative citoyenne européenne • Iniciativa dos cidadáns europeos • Πρωτοβουλία των Ευρωπαίων Πολιτών • Europees Burgerinitiatief • Europska Građanske inicijative • Tionscnamh Eorpach na Saorámach • Evrópskra ríkisborgara Initiative • Iniciativa Ciutadana Europea • Europejska Inicjatywa Obywatelska • Eiropas pilsoņu iniciatīva • Eiropas pilsoņu iniciatīva • Inizjattiva taċ-Ċittadini Ewropej • Európai polgári kezdeményezés • Europäische Bürgerinitiative • Iniziativa dei cittadini europei • Европейская гражданская инициатива • *Iniciativa dos Cidadãos Europeus • Iniciativa Ciudadana Europea • Iniţiativa cetăţenească europeană • Europeiska medborgarinitiativet • Európska občianska iniciatíva • Evropska državljanska pobuda • Avrupa Vatandaş Girişimi • Menter Dinasyddion Ewropeaidd •

Partnerek

  • Székely Nemzeti Tanács
    logo sznt
  • Euzko Alderdi Jeltzalea
    eaj pnv
  • Assemblea Nacional Catalana
    assemblea
  • Junts
    junts
  • Katalán Köztársaság Tanácsa
    Consel per la Republica Catalana
  • Plataforma per la Llengua
    Vlaamse
  • Conradh na Gaeilge
    Conradh na Gaeilge
  • Vlaamse Volksbeweging
    Vlaamse

  • Compromiso por Galicia
    Compromiso por Galicia
  • Európai Szabad Szövetség
    European Free Aliance
  • Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója
    FUEN
  • Európai Nyelvi Egyenjogúsági Központ
    European Language Equality Network
  • Európai Polgárok
    Nemzetközi Bizottsága
    International Commission of European Citizens
  • Magyar Polgári Párt
    Hunagrian Civic Party
  • Erdélyi Magyar
    Nemzeti Tanács
    Hungarian National Council of Transylvania

  • Transylvanian Hungarian
    Peoples Party
    Transylvanian Hungarian Peoples Party
  • Romániai Magyar
    Demokrata Szövetség
    Democratic Alliance of Hungarians in Romania
  • Magyar Közösség Pártja
    Party of Hungarian Community
  • Magyar
    Kereszténydemokrata
    Szövetség
    Hungarian Christian Democratic Alliance
  • Initiative der kulturellen
    Autonomie Schlesiens e.V. (IkAS)
    Initiative der kulturellen Autonomie Schlesiens e.V. (IkAS
  • Budapest önkormányzata
  • Gyergyószentmiklós
    önkormányzata
  • Csíkszereda önkormányzata
  • Sepsiszentgyörgy önkormányzata
  • Vác önkormányzata
  • Társaság a Kárpátmedencei Magyarságért
  • Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége
    logo bszosz
  • Székelyföldért Társaság
  • Kézdivásárhely önkormányzata
  • Farkaslaka önkormányzata
  • Kerepes önkormányzata
  • Törökbálint önkormányzata
  • Rákóczi Szövetség
  • Csíkpálfalva önkormányzata
  • Eger önkormányzata


  • Budapest, XV. kerület önkormányzata
  • Hódmezővásárhely önkormányzata
  • Székelyderzs önkormányzata
  • Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés
  • Sepsireform egyesület
  • Kápolnásfalu önkormányzata
  • Szentegyháza önkormányzata
  • Érd önkormányzata
  • Erdélyi Körök Országos Szövetsége
  • Szentendre önkormányzata
  • Erdélyi Magyarságért Egyesületet
  • Magyar Polgári Kör Polgári Társulás
  • Civilek Háromszékért Szövetség
  • Eudoxia 20 Alapítvány
  • Mány önkormányzata
  • Székesfehérvár önkormányzata
  • Makfalva önkormányzata
  • Erdélyi Családszervezetek Szövetsége
  • Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület
  • Magyar Vár Alapítvány
  • Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata
  • FONTOS VAGY!© mozgalom
  • Zebegény önkormányzata
  • Vargyas önkormányzata
  • Devecser önkormányzata
  • Uzon önkormányzata
  • Békés önkormányzata
  • Szudétanémetek Országos Szövetsége
  • Újkígyós önkormányzata
  • Kaposvár önkormányzata
  • Dévaványa önkormányzata
  • Püspökladány önkormányzata
  • Hunnia Baráti Kör
  • Nagykanizsa önkormányzata
  • Dunaújváros önkormányzata
  • Enying önkormányzata
  • Kisláng község önkormányzata
  • Pusztaszabolcs önkormányzata
  • Dunaszerdahely Önkormányzata
  • Újpest önkormányzata
  • Dunakeszi önkormányzata
  • Tata önkormányzata
  • Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
  • Magyarország Barátai Alapítvány
    logo mba
  • Csongrád Megye Önkormányzata
    Csongrád Önkormányzata
  • Széchenyi Társaság Budapest
    Szécsenyi Társaság Budapest
  • Terézváros Önkormányzata
    Terézváros Önkormányzata
Design & Development: Digital Studio