Európai mozgalom a nemzeti régiók védelmében
citizens initiative for national regions
EU jogszabályt a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért!
A polgári kezdeményezés sikeres.
Az ellenőrzés lezárult.

Székelyföldért szállnak perbe

Kovászna Megye Tanácsa döntött: perbe szállnak annak érdekében, hogy az Európai Unió fogadjon el olyan szabályozást, amely szavatolja az olyan különleges társadalmi háttérrel rendelkező régiók jogait, amilyent Székelyföld is jelent.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az április 24-i soros ülésen leszögezte: "Számos fórumon jeleztük már, hogy a fejlesztési régiók határait ésszerűtlenül, kontraproduktív módon húzták meg Romániában. A környező gazdagabb megyék visszafogják Székelyföld fejlődési potenciálját. Nyilvánvaló, hogy Kovászna megyébe kevesebb fejlesztésre szánt támogatás érkezik, azért mert Brassó, Fehér és Szeben megyék, amelyeknek eleve nagyobb a GDP-je, elszívják előlünk a lehetőségeket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a parlamenthez iktatott be törvénytervezetet az ország regionális átszervezéséről. Tavaly három megyei tanács is kezdeményezett referendumot ez ügyben, azonban a prefektusok ezt megtámadták, az igazságszolgáltatás pedig elkaszálta a tervezeteket." Az önkormányzati vezető úgy véli, a fejlesztési régiók jelenlegi kialakítása ütközik az európai irányelvekkel, hiszen ahelyett, hogy az egyes megyék között csökkentené a GDP eltérést, az elmúlt évek tapasztalata szerint tovább növelte azt.

A megyei tanács elnöke Székelyföld érdekeit szem előtt tartva rámutatott: "Újabb lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy hallassuk a hangunkat. Nekünk a székelység, Székelyföld magyar és román lakóinak érdekét kell szem előtt tartanunk, hiszen elfogadhatatlan, hogy amíg más, gazdasági értelemben fejlettebb megyék fejlődnek, mi lemaradunk"

2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címen kezdeményesét nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. Az iniciatíva számos országból talált támogatókra. A kezdeményező a bizottságnak tagjai közt szerepel: Izsák Balázs Románia, Székelyföld, Dabis Attila, Magyarország, Boldoghy Olivér, Szlovákia, Felvidék, Dudda Roland, Ausztria, Gillet Pierre, Belgium, Jeursen Franciscus, Albert Bernardus, Hollandia, Martiarena Miren, Spanyolország, Baszkföld, Őry Péter, Szlovákia, Felvidék, Publik Antal, Svédország, Schmalcz Andreas Németország, Xucla Jordi Spanyolország, Katalónia. A kezdeményező bizottságban az RMDSZ részéről Korodi Attila parlamenti képviselő volt jelen és segítette szakmailag a munkát.

Az európai testület a későbbiekben elutasította a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy erről a kérdésről az Európai Bizottság nem dönthet, mert nem tartozik a hatáskörébe. A döntés ellen fellebbezett a Székely Nemzeti Tanács.

A mai szavazás értelmében Tamás Sándor képviseli majd ebben a perben Kovászna megye álláspontját, azaz, mint Románia közjoga szerinti jogi személy beavatkozási kérelmet terjeszt elő Izsák Balázs és Dabis Attila versus az Európai Bizottság ügyben, ezáltal támogatva a felpereseket.

Kovászna Megye Tanácsa

• nationalregions.eu • nemzetiregiok.eu • regiuninationale.ro • nationaleregionen.eu • regionsnacionals.eu • regionesnacionales.eu • regionynarodowe.eu • regionsnationales.eu • aberrieskualdea.eu • nationaleregios.eu •
• European Citizens' Initiative • Europako Hiritarren Ekimena • Европейска гражданска инициатива • Evropská občanská iniciativa • De europæiske borgerinitiativ • Euroopa kodanikualgatus • Eurooppalainen kansalaisaloite • L'initiative citoyenne européenne • Iniciativa dos cidadáns europeos • Πρωτοβουλία των Ευρωπαίων Πολιτών • Europees Burgerinitiatief • Europska Građanske inicijative • Tionscnamh Eorpach na Saorámach • Evrópskra ríkisborgara Initiative • Iniciativa Ciutadana Europea • Europejska Inicjatywa Obywatelska • Eiropas pilsoņu iniciatīva • Eiropas pilsoņu iniciatīva • Inizjattiva taċ-Ċittadini Ewropej • Európai polgári kezdeményezés • Europäische Bürgerinitiative • Iniziativa dei cittadini europei • Европейская гражданская инициатива • *Iniciativa dos Cidadãos Europeus • Iniciativa Ciudadana Europea • Iniţiativa cetăţenească europeană • Europeiska medborgarinitiativet • Európska občianska iniciatíva • Evropska državljanska pobuda • Avrupa Vatandaş Girişimi • Menter Dinasyddion Ewropeaidd •

Partnerek

  • Székely Nemzeti Tanács
    logo sznt
  • Euzko Alderdi Jeltzalea
    eaj pnv
  • Assemblea Nacional Catalana
    assemblea
  • Junts
    junts
  • Katalán Köztársaság Tanácsa
    Consel per la Republica Catalana
  • Plataforma per la Llengua
    Vlaamse
  • Conradh na Gaeilge
    Conradh na Gaeilge
  • Vlaamse Volksbeweging
    Vlaamse

  • Compromiso por Galicia
    Compromiso por Galicia
  • Európai Szabad Szövetség
    European Free Aliance
  • Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója
    FUEN
  • Európai Nyelvi Egyenjogúsági Központ
    European Language Equality Network
  • Európai Polgárok
    Nemzetközi Bizottsága
    International Commission of European Citizens
  • Magyar Polgári Párt
    Hunagrian Civic Party
  • Erdélyi Magyar
    Nemzeti Tanács
    Hungarian National Council of Transylvania

  • Transylvanian Hungarian
    Peoples Party
    Transylvanian Hungarian Peoples Party
  • Romániai Magyar
    Demokrata Szövetség
    Democratic Alliance of Hungarians in Romania
  • Magyar Közösség Pártja
    Party of Hungarian Community
  • Magyar
    Kereszténydemokrata
    Szövetség
    Hungarian Christian Democratic Alliance
  • Initiative der kulturellen
    Autonomie Schlesiens e.V. (IkAS)
    Initiative der kulturellen Autonomie Schlesiens e.V. (IkAS
  • Budapest önkormányzata
  • Gyergyószentmiklós
    önkormányzata
  • Csíkszereda önkormányzata
  • Sepsiszentgyörgy önkormányzata
  • Vác önkormányzata
  • Társaság a Kárpátmedencei Magyarságért
  • Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége
    logo bszosz
  • Székelyföldért Társaság
  • Kézdivásárhely önkormányzata
  • Farkaslaka önkormányzata
  • Kerepes önkormányzata
  • Törökbálint önkormányzata
  • Rákóczi Szövetség
  • Csíkpálfalva önkormányzata
  • Eger önkormányzata


  • Budapest, XV. kerület önkormányzata
  • Hódmezővásárhely önkormányzata
  • Székelyderzs önkormányzata
  • Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés
  • Sepsireform egyesület
  • Kápolnásfalu önkormányzata
  • Szentegyháza önkormányzata
  • Érd önkormányzata
  • Erdélyi Körök Országos Szövetsége
  • Szentendre önkormányzata
  • Erdélyi Magyarságért Egyesületet
  • Magyar Polgári Kör Polgári Társulás
  • Civilek Háromszékért Szövetség
  • Eudoxia 20 Alapítvány
  • Mány önkormányzata
  • Székesfehérvár önkormányzata
  • Makfalva önkormányzata
  • Erdélyi Családszervezetek Szövetsége
  • Erdélyi Nagycsaládokért Egyesület
  • Magyar Vár Alapítvány
  • Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata
  • FONTOS VAGY!© mozgalom
  • Zebegény önkormányzata
  • Vargyas önkormányzata
  • Devecser önkormányzata
  • Uzon önkormányzata
  • Békés önkormányzata
  • Szudétanémetek Országos Szövetsége
  • Újkígyós önkormányzata
  • Kaposvár önkormányzata
  • Dévaványa önkormányzata
  • Püspökladány önkormányzata
  • Hunnia Baráti Kör
  • Nagykanizsa önkormányzata
  • Dunaújváros önkormányzata
  • Enying önkormányzata
  • Kisláng község önkormányzata
  • Pusztaszabolcs önkormányzata
  • Dunaszerdahely Önkormányzata
  • Újpest önkormányzata
  • Dunakeszi önkormányzata
  • Tata önkormányzata
  • Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
  • Magyarország Barátai Alapítvány
    logo mba
  • Csongrád Megye Önkormányzata
    Csongrád Önkormányzata
  • Széchenyi Társaság Budapest
    Szécsenyi Társaság Budapest
  • Terézváros Önkormányzata
    Terézváros Önkormányzata
Design & Development: Digital Studio