A június 25-i meghallgatás során ötször kaptunk alkalmat arra, hogy egy összefüggő szöveget adjunk elő. Az első a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezés általános ismertetése volt. A másik kettő a két párbeszédpanel bevezetője, és mindkét párbeszédpanel végén megkaptuk a lehetőséget, hogy a feltett kérdésekre válaszoljunk, illetve reagáljunk a hozzászólásokra. Alább az első három szöveg olvasható.

Mi késztette Önt ennek a polgári kezdeményezésnek a vezetésére?

A kezdeményezés kidolgozásának három oka volt:

1. Szülőföldem, Székelyföld Romániában található, és azt egyértelmű nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őt körülvevő, szintén Romániában található régióktól. Ahogy azt számos közgazdaságtani tanulmány leírta, a Székelyföld e sajátosságok miatt állandó gazdasági és szociális hátrányt szenved el, annak ellenére, hogy Románián belül olyan nagyobb (NUTS II) régió részét képezi, mely az EU kohéziós politikája keretében rendelkezésre álló forrásokból bőven részesül. Vagyis a kohéziós politika jelenlegi jogi eszközei nem alkalmasak arra, hogy elérjék a kohéziós politikai alapvető, az Európai Unió Működéséről szóló Szerződésben rögzített célját.
2. a felismerés, hogy az Európai Unióban több más olyan régió is van, amelyet nyelve, kultúrája megkülönböztet a környező régióktól, és ezek a székelyföldhöz hasonlóan szintén hátrányos helyzetűek.
3. és végül az a döntő felismerés, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés célkitűzései közé tartozik az ilyen hátrányok felszámolása, ebből következően az Európai Unió kohéziós politikája a megfelelő módosítások révén meg tudná szüntetni ezeket a hátrányokat. Ezáltal elkerülhető lenne e térségek regionális identitásának nemkívánatos – az említett szerződések által célként követett kulturális sokszínűséggel ellentétes – megváltozása.

Budapest, 2021.01.08.

Az regionalizmus hullámai
Az önrendelkezés nevében regionális autonómiát, vagy függetlenséget követelő regionális mozgalmak több fázisban jelentek meg Európában. A regionális mobilizáció volt az egyik fő mozgatórugója többnemzetiségű államok felbomlásának (pl.: Szovjetunió, vagy Jugoszlávia); más esetben föderalizációnak (lásd a flamand mozgalom esetét Belgiumban); megint máshol aszimmetrikus regionalizmus létrejöttének (erre példa Olaszország öt különleges státusszal rendelkező régiója). Ha a nyolcvanas évek mozgalmait a regionalizmus első hullámának tekintjük (ahogy tette azt többek közt már Joó Rudolf is a sokat idézett ’Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában’ című munkájában), akkor egy második hullám megjelenéséről beszélhetünk a Közép- és kelet-európai rendszerváltoztatásokat követően. Ezzel a földrajzi bővüléssel, egy „többsebességes” regionalizmus is útjára indult. Míg az egykori vasfüggöny mögötti közösségek saját elismertetésükért küzdöttek, vagy valamilyen autonómiamegállapodásban testet öltő nagyobb önkormányzatiságért, addig más – főleg Nyugat-európai (így pl. katalán, flamand, skót) – mozgalmak idővel a függetlenségi törekvések felé fordultak.

Napjainkban felvethető, hogy az Európai Unión belül megnyílt a lehetősége a regionalizmus új hullámának, mely egy olyan tényezőre fókuszál, amely a nyugati- és a keleti nemzeti közösségek számára egyaránt fontos: a regionális kultúrájuk és identitásuk megőrzésére, valamint az e célt szolgáló önálló szakpolitikákra. Hogy ezt a lehetőséget ki tudják-e használni az EU őshonos nemzeti közösségei és állam nélküli nemzetei, és ha igen milyen mértékben, az azon múlik, hogy képesek-e közös célok megfogalmazására, és ezeknek az egységes képviseletére. Éppen ez az a cselekvő szolidaritás, melyet a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés szeretne elérni.

E kezdeményezés szervezői szerint az Unió kohéziós politikájának kiemelt figyelemmel kellene kezelnie azokat a régiókat, melyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól (ilyenek például Flandria, Katalónia vagy Székelyföld). Röviden e térségeket nevezzük nemzeti régióknak. E régióknak megfelelő támogatásban kellene részesülniük az EU-tól, annak érdekében, hogy sajátos kultúrájukat, nyelvüket, identitásukat meg tudják őrizni a saját szülőföldjükön. A kezdeményezés felhívja az Európai Bizottságot, hogy ültesse gyakorlatba az alapító Szerződésekből fakadó azon kötelezettségét, hogy tevőlegesen hozzájáruljon az EU kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzéséhez. A polgári kezdeményezés szervezői így kívánják elérni a régiók egyenlőségét és a regionális kultúrák fenntarthatóságát.

A nemzeti régiók érdekei
E kezdeményezés alapgondolata egy kevésbé ismert nemzeti régióból származik, Székelyföldről. Ennek a 13.500 km2 nagyságú területnek mintegy 800.000 lakója van, közülük 650.000-en a magyar-ajkú székely közösséghez tartoznak. E közösség egyrészt tagja a magyar kulturális nemzetnek, másrészt rendelkezik a maga sajátos regionális identitásával, benne saját zászlóval, címerrel, himnusszal, önálló identitástudattal és jellegzetes hagyományokkal. Székelyföld határtérsége volt a Magyar Királyságnak, de az első világháborút lezáró Trianoni békediktátum következtében Románia közepén találta magát. A székelyek idestova száz éve küzdenek az ellenséges román közigazgatás ellen identitásuk megőrzéséért. A hátrányos gazdasági megkülönböztetés mesterségesen elszegényítette Székelyföldet, emellett a különböző iparvállalatok építésével román nemzetiségű népességet telepítettek a székelyföldi városokba, megváltoztatva ezzel a térség etnikai összetételét a XX. század során.

A szervezők egyik fő mozgatórugója e kezdeményezés elindításában az a sajnálatos gyakorlat, hogy Románia ma az Európai Unió tagjaként is gazdaságilag hátrányos megkülönböztetésben részesíti a székely közösséget. A román többségű térségekhez viszonyítva a központi kormányok csak aránytalanul alacsony mértékben juttatnak EU-s fejlesztési forrásokat azon térségek számára, melyeket túlnyomó többségben a székely közösség tagjai népesítenek be. Ennek következtében a gazdasági-fejlettségi olló folyamatosan egyre tágabbra nyílik a székely és román többségű területek közt Románia 2007-es EU-hoz való csatlakozása óta. Ezt a gyakorlatot, jóllehet ellentétes az Uniós joggal, más országok is követik, így például Szlovákia.

A fentiekből következik, hogy a szervezőknek az a legelemibb elvárásuk a sikeres aláírásgyűjtés nyomán megalkotandó jogszabállyal szemben, hogy az Uniós jogon belül hatékony jogi akadály jöjjön létre, amely megelőzi azt, hogy az EU fejlesztési forrásait az őshonos nemzeti közösségek és állam nélküli nemzetek gazdasági diszkriminációjára lehessen felhasználni.

A jogi elismerés kérdése hasonlóképpen fontos elemét képezi a kezdeményezés céljainak. Azt szeretnék elérni, hogy a nemzeti régiók jogalanyaivá váljanak a közösségi jognak. Ez esetben a nemzeti régiók számára megnyílik egy sor új és legitim eszköz arra, hogy saját nemzeti törekvéseiket közvetlenül becsatornázzák az Uniós döntéshozatali rendszerbe. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon a nemzeti régióknak előbb elismerésre van szüksége, annál is inkább mert számos ilyen régió átnyúlik belső közigazgatási határokon, vagy akár államhatárokon. Székelyföld például három közigazgatási egység közt van felosztva (Maros, Hargita és Kovászna megyék), Románia klasszikus, divide et impera taktikájának mentén. De ott van példának a Països Catalans, Euskal Herria, vagy épp Tirol. Mindhárom határon átnyúló nemzeti régiónak minősül. Az elsőbe beleértendőek a dél-franciaországi katalán részek, Katalóniával, Valenciával, és a Baleári-szigetekkel együtt. A másodikba beletartoznak a szintén dél-franciaországi baszk részek (Iparralde), illetve a spanyolországi területek, összefoglalóan Hegoalde. Végül ott van a történelmi Tirol, mely a Brenner-hágó ausztriai és olaszországi oldalain terül el. A kezdeményezésünk sikere ezen nemzeti régiók létezését kodifikálná az Uniós jogon belül.

A fentieken túlmenően a szervezők szándékai szerint a kezdeményezés a nemzeti régióknak egy sor, más kihívására is reflektálna. Példának okáért számtalan kihalófélben lévő nyelv létezik, mint például az ír, a breton, vagy a számi. Az Európai Unió jogalkotóinak kötelessége támogatni e nyelveket beszélő közösségeket a nyelvük megőrzéséért folyatott küzdelemben, hiszen az Uniónak az alapító Szerződések értelmében tevőleges kötelessége megőrizni az EU kulturális és nyelvi sokszínűségét.

Diszkriminációmentesség, egyenlőség, elismerés és az identitás megőrzése. Ezek a közös céljai a nemzeti régióknak.

Távlatok
Több mint 1 350 000 aláírást már összegyűjtöttek a szervezők Európa-szerte. Számtalan civil szervezettel, önkormányzattal és politikai párttal közösen. Sikerült bevonniuk négy ernyőszervezetet ebbe a munkába: EFA (European Free Alliance / Európai Szabad Szövetség), ELEN (European Language Equality Network / Európai Nyelvi Egyenjogúsági Hálózat), FUEN (Federal Union of European Nationalities / Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója), és ICEC (International Commission of European Citizens / Európai Polgárok Nemzetközi Bizottsága). A kezdeményezés eljutott a lehető legkülönfélébb háttérrel rendelkező közösségekhez. A mozgalom messze túlmutat a politikai törésvonalakon, és különböző világnézettel rendelkező szervezeteket és polgárokat integrál egy informális hálózatban. E mozgalom nem konkurenciája a pártoknak, valódi civil magja van. Nem vetélytársai, hanem szövetségesei más mozgalmaknak és ernyőszervezeteknek, melyek Európa őshonos nemzeti közösségeinek, népeinek és állam nélküli nemzeteinek érdekeit igyekeznek képviselni.

E mozgalom jelentősége messze túlmutat magán az aláírásgyűjtésen, és azt tűzte ki céljául, hogy erősítse a szolidaritást Európa őshonos nemzeti közösségei közt. Bármely szervezet, mely rendelkezik európai vízióval az általa képviselt közösséget illetően szabadon csatlakozhat a regionalizmus eme új hullámához. Függetlenül a kontinens keleti, illetve nyugati felén élő nemzeti közösségek törekvéseinek sokszor széttartó jellegétől, a közös nevező, ami megalapozza a közös cselekvést az az egyszerű tény, hogy valamennyi nemzeti régió lakossága óvja saját nyelvét és kultúráját, és meg akarja őrizni sajátos identitását. Ebből kifolyólag Európa nemzeti régiói össze tudnak fogni, hogy felerősítsék egymás hangját a nemzetközi közösségen belül. A lehetőség a küszöbön áll valamennyi nemzeti régió számára, hogy saját nemzeti törekvéseit európai üggyé alakítsa át más állam-nélküli nemzetek segítségével. A nemzeti régiók közösen jelentős erőt képviselnek az EU-n belül. Ez az erő válik láthatóvá az európai regionalizmus új hullámával.

Dr. Dabis Attila
Politológus